Reggel egy fél órával hamarabb keltem, magamtól, így volt
időm kiválasztani, hogy miben menjek ma suliba. Valami oknál fogva ma csinosabb
akartam lenni, így egy lent virágmintás, fent fehér, bővebb szabású ruhát
vettem fel egy nyaklánccal és egy fehér masnis topánkával. Sminknek meg a
kedvenc spirálomat és egy cseresznye színű szájfényt használtam. Reggeli után -
ami után újra fel kellett tennem a szájfényt, mert arról az aprócska tényről
elfeledkeztem, hogy az evéssel, ivással, sőt a fogmosással egészen biztosan le
fog jönni – indultam is volna a suliba. Csak aztán eszembe jutott, hogy nem is
pakoltam be mára. Szóval akkor fordulhattam vissza, hogy bedobáljam a
füzeteimet (a könyveket még nem kaptuk meg) a táskámba. De miután már tényleg
mindennel végeztem, elindulhattam a suliba. Kissé sietősre vettem a tempót,
hogy behozzam a lemaradást, de még így is nagyjából hamar értem be. Léptem
volna be a suliba, hogy lehúzzam a belépőkártyámat, de azt vettem észre, hogy
mellettem, az egyik padnál a többiek integetnek. A többiekbe pedig Fruzsi,
Dani, Szabi, és Ricsi tartoztak. Mosolyogva elindultam feléjük, közben pedig
megállapítottam magamban, hogy Ricsinek milyen jó a haja, illetve hogy tök szép
a zöld szeme, amit eddig még nem sikerült megfigyelnem.
-
Sziasztok – köszöntem, majd ledobtam a táskámat
a padra, és megpróbáltam csatlakozni a beszélgetéshez. Ricsi és Szabi valami
focimeccsről társalogtak, amihez én nem nagyon tudtam hozzászólni. Dani és
Fruzsi pedig a telefonjukkal voltak elfoglalva. Míg az előbbi erősen
koncentrálva, néha összehúzott szemöldökkel forgatta a kezében a kütyüt, addig
Fru vidáman nézte a kijelzőt, és úgy tűnt, mintha épp olvasna valamit.
-
Minek örülünk, ha nem vagyok indriszkét? –
kérdeztem felé fordulva.
-
Ja, csak lesz valami buliféle a menhelyen, ahol
dolgozom – vonta meg a vállát.
-
Menhelyen dolgozol? Hogyhogy?
-
Igen, hát szeretem az állatokat, és közel is van
hozzánk, illetve a vezető anyunak valami ismerőse. Vagyis azt hiszem, a
barátnőjének a férjének a tesója. De a lényeg, hogy így be tudott venni a
csapatba, mert amúgy még nem múltam el 16, és tudod, addig nem lehet… - kezdett
magyarázni, majd vissza is emelte a tekintetét a mobiljára, ezzel egyidőben
pedig meghallottam Danit, amint hangosan szitkozódik.
-
Ó, a francba már…
-
Mi történt? – kérdeztem aggódva.
-
Már megint elrontottam.
-
Mit?
-
Leestem. Egy játék. Nem tudom, hogy ismered-e…
Flappy birds.
-
Persze, hogy ismerem, imádom! Mennyi a rekordod?
– kérdeztem, ő pedig felém fordította a mobilját. Hát, én sem vagyok benne
olyan nagyon béna, de Dani… hát, elég sok pontja van. Viszont eléggé meghozta a
kedvemet a játékhoz, így én is elővettem a saját telómat, és egymás mellett
állva játszottunk egészen becsöngetésig, ameddigre is megérkeztek a többiek is,
ezzel együtt felindultunk a terembe.
Az ideiglenes órarend szerint ma az első 2 óránk olasz, majd
az utána következő 2 angol/német, végül 2 tesi. El tudnám viselni, ha ez egész
évben így menne…
-
Ciao a tutti – lépett be hirtelen a terembe
vidáman, hangosan köszönve a tanárnő, mire mindenki felé figyelt. Leginkább a
fiúk… hát azt meg kell hagyni, hogy tényleg nagyon szép, ráadásul nem sokkal
idősebb nálunk. Hosszú fekete haja tökéletesen illik barna bőréhez, illetve az
a szoknya is igazán kiemeli az alakját. Nem csoda, hogy a fiúk nyálcsorgatva
bámulták… De a tanárnő ebből semmit nem vett észre, csak odatipegett a
táblához, és felírta az óra címét, majd mondta, hogy könyv hiányában nyissuk ki
a füzetet és írjuk, amit mond.
Mindkét óra hamar eltelt, nem vagyok oda a tanulásért, de
azt hiszem, az olaszt szeretni fogom. Tényleg érdekes volt, illetve a tanár is
kedves. A köztes szünetben Kingával és Zsófival beszélgettem. A 2. óráról 5
perccel előbb mehettünk el, ugyanis végeztünk az aznapi anyaggal, így Zsófi
kitalálta, hogy most menjünk le a büfébe, hogy ne legyen nagy tömeg.
-
Mi a… Hát itt meg mi történt? – kérdeztem, amint
leértünk a lépcsőről és megpillantottam a büfét. Pontosabban a büfé melletti…
kávézót??
-
Hát… ez érdekes – kommentálta Zsófi is a
látottakat.
-
Én vagyok a hülye, vagy ez tegnap tényleg nem
volt itt? – kérdeztem még mindig csodálkozva.
-
Nekem se rémlik. Bár, ha jobban megerőltetem
magam… volt itt valami üres helyiség, de nem volt kialakítva.
-
Most, hogy mondod… De mért csak mostanra
csinálták meg?
-
Kit érdekel, inkább gyere, nézzük meg, mi a
választék! – fogta meg a csuklómat és rángatott magával.
Hát jó sok minden volt az új „büfében”. Tulajdonképpen nem
is büfé, hanem tényleg egy kis kávézó szerűség, ugyanis előtte (az eddig
totálisan üresen álló aulában) asztalok, meg székek voltak kirakva.
Mindenesetre nagyon tetszik, tiszta jó az egész! Na és a kínálat… volt ott
minden. 1000 féle kávé, tea, üdítő, süti, szendvics, nasi… minden, ami kell.
Alig tudtunk dönteni, de szerencsére rajtunk kívül nem volt ott még senki, a
büfés srác meg kedves volt, nem bánta, hogy sokáig nézelődtünk. Zsófi végül egy
málnás teát és egy vaníliás croassant-t vett, én pedig egy Caramel Macchiato-t,
illetve egy áfonyás muffint. Egyébként mire sikerült kiválasztanunk, hogy mit
kérünk, hivatalosan is kicsöngettek, ezzel egy időben pedig egyre kezdett
megtelni az aula csodálkozó diákokkal. Gyorsan leültünk egy asztalhoz, még
mielőtt más is befoglalja, hogy nyugodtan elfogyaszthassuk a reggelinket.
-
Ez azért elég jó, nem? – kérdezte Zsófi még
mindig a kávézóra célozgatva.
-
Ja, nekem is bejön. Csak az az egy gond van vele, hogy totál le
fogok égni, ha minden reggel itt vásárolok, mert amilyen jó, annyira drága. De
mondjuk ez a muffin isteni… Még folytattuk volna az új büfé magasztalását, de
egyszer csak megszólalt a hangosbemondó, ahol először csak fülsüketítő zúgást
lehetett hallani, mire a legtöbben felmordultak. Aztán végre meghallottuk az
igazgatónő hangját is.
-
Kedves diákok! Örömmel értesítünk titeket, hogy
iskolánkban megnyílt az új büfé! A földszinten található a régi mellett.
Eredetileg már évnyitóra kész lett volna, de kissé elhúzódott… Viszont tényleg
érdemes lesz benézni, igen széles a választék. De nem is rabolom tovább az
időtököt, menjetek, nézzétek meg, és győződjetek meg róla ti magatok! – ezzel
még egy utolsó reccsenést hallatott a bemondó, majd kikapcsolt. Körülbelül fél
másodperc elteltével még az eddiginél is több diák jött le a lépcsőkön,
konkrétan alig lehetett megmozdulni… pedig ez egy magángimi, annyira azért nem
is vagyunk sokan. Újdonsült barátnőmmel inkább úgy döntöttünk, hogy majd a
teremben befejezzük a kajálást. Amint felálltunk az asztaltól, 2 lány már
egyből le is ültek a helyünkre. Az egyikük konkrétan majdnem az ölembe ült…
A terembe felérve mindenki felénk fordult, és a kezünkben
tartott ételek és italokat mustrálták a szemükkel.
-
Mi ez, Starbucks? – kérdezte viháncolva Brigi.
-
Mivel nincs rajta a márka jele a poháron,
nyilvánvalóan nem az –feleltem.
-
Jó’ van na, csak kérdeztem – fintorgott, majd
meglökte az előtte álló Levit, aki erre értetlenül nézett, de Brigi csak
jelezte az ajtó felé mutatva, hogy induljon. Erre a többiek is rájöttek, hogy
bizony meg kéne nézni azt a híres-neves büfét.
-
Gyere már! – taszított egyet Szabi Ricsin, aki
kb. olyan fejet vághatott erre, mint Levi, de inkább csak legyintett, és
követte. A termünk jó gyorsan kiürült, kettőnkön kívül csak Kinga és Dani
maradtak bent.
-
Ti hogyhogy nem mentek? – kérdeztem.
-
Én csak a Mekire hoztam pénzt, nem szeretném már
itt elkölteni – felelte Kinga.
-
Majd uccsó óra után lenézek, most vannak a
legtöbben, semmi kedvem a tömegben nyomorogni – pillantott rám Dani is, de
egyből vissza is fordult a mobilja felé.
Pár perc elteltével be is csöngettek angolra, de az
osztályunk legtöbb tagja késéssel érkezett. De mondjuk a tanár is, a többiek
meg előtte értek be, így nem vette észre. A terembe egyszerre 2 tanár lépett
be, egy nő, meg egy férfi. Mindketten bemutatkoztak. A nő Virág Tímea, az angol
tanár, középkorú, vöröses hajú. A férfi Kiss Pál, aki a németet fogja tanítani,
idős, ősz hajú, kissé kopasz, elegáns öltözködésű. Kiss elmondta, hogy ezen az
órán egy tesztet fogunk kitölteni, ami azt méri fel, hogy az angolosokhoz, vagy
a németesekhez fogunk-e kerülni. Következő órán fogják kijavítani, tehát akkor
szabadfoglalkozás lesz. Erre mindenki megörült, úgy értelmezték, hogy most
rögtön kezdődik, szóval a tanárok nem győztek csitítani minket, hogy ne
beszélgessünk. Kiosztottak egy lapot, amit óra végéig kellett kitölteni.
Angolul volt az egész, de könnyű volt, egész sokan végeztünk vele már félkor.
Amíg a többiek is kitöltötték, addig elfoglalhattuk magunkat. Majd második órán
is, hiszen akkor javították ki. Óra vége előtt tíz perccel meg is lett az
eredmény. Én angolos lettem, akárcsak Kinga, Ricsi, Dani, és Levi. Így a németesek
a következők: Zsófi, Fruzsi, Brigi, Szabi. Szegény Szabi, egyedül ő fiú a
csoportjukban. Tényleg, érdekesek lesznek ezek az órák, négyen vagyunk egy
csoportban… Akkor gondolom sok szóbeli feladat lesz. Mennek, de nem a
kedvenceim, nem szeretek az osztály előtt beszélni, de majd csak túlélem
valahogy.
Angol után következett a tesi, amin össze vagyunk vonva a
b-sekkel, ráadásul külön a fiúk és a lányok. A b-seknél, ha jól emlékszem, Lillának,
Natasának és Dorinának (Rinának) hívják a lányokat. Egyelőre mindegyikük
szimpatikus. A duplatesi hamar eltelt, első órán gimnasztikáztunk, a másodikon
pedig a röpi alapjait vettük át Németi Krisztina tanárnővel. De nagyon remélem,
hogy csak ennyi, hogy átvettük, mivel szó szerint gyűlölöm a röplabdát.
Elképesztően béna vagyok benne, ráadásul még csak nem is élvezem. A párokban
való gyakorlással még megvagyok, de játszani már utálom. (Én Zsófival voltam,
Kinga Fruzsival, Brigi Lillával, Natasa és Rina pedig együtt.)
Eredetileg csak Kingával és Zsófival mentünk volna mekizni,
de aztán kitaláltuk, hogy Fruzsit és Brigit is kéne hívni. Míg Brigi
egészségesen kiröhögött, mondván, hogy van jobb programja is (nem is tudtam,
hogy ilyen rosszban vagyunk), addig Fru nagyon szívesen csatlakozott, és
kifejezetten örült, hogy elhívtuk. Mondta, hogy már félt, hogy senkivel sem
találja meg a közös hangot, ezért egyedül fog maradni. És azt hiszem, akkor
döntöttük el, hogy mi négyen barátnők leszünk.
Felszálltunk egy buszra, amivel 10 perc alatt ott voltunk a
plázánál. Egész sokan voltak a mekiben, szóval vadászni kellett az üres
asztalokra. Úgy beszéltük meg, hogy Zsófi és Kinga foglalja a helyet, mi pedig
Fruval addig rendelünk. Így hát a két lány leadta a rendelést és gyorsan
lehuppantak egy négyes asztalhoz, ami épp most szabadult fel. Mikor
visszatértünk a kajákkal, éppen egy középkorú nővel beszéltek, aki mindenáron
el akart vinni két széket, hogy nekik nem is kell. De amint odaérünk, el is
ment.
Kajálás közben mindenféléről beszélgettünk, bár leginkább a
suliról. Meg a tanárokról, osztálytársakról, b-sekről… Összességében nagyon jól
telt a délután, egy csomót nevettünk, ráadásul még evés után, mivel csak
lányokból állt a csoportunk, úgy döntöttünk, hogy körül nézünk a ruhaboltokban
is. Bár semelyikünk sem vett semmit, azért jó volt próbálgatni és az eladók
idegeire menni.
Délután fél ötkor értem haza fáradtan a sok mászkálástól és
vidáman a sok nevetéstől.
-
Na milyen volt a meki? – kérdezte anyu, aki
akkor állt fel a laptopja felől.
-
Nagyon jó volt – kezdtem, majd elmeséltem neki,
hogy pontosan miket is csináltunk, mit ettünk… hát igen, anyut érdeklik az
ilyen dolgok is.
-
Na ennek nagyon örülök, hogy máris ilyen jóban
vagytok a lányokkal. Én mondtam. De most a tanulásról se feledkezz meg, volt
házi? – váltott át szigorú szülőre, de nem állt jól neki ez a „csípőre tett
kéz, összehúzott szemöldök” póz, mivel anyu alapvetően nem ilyen. De azért
igyekszik, és ezt értékelem, még akkor is, ha ez rám nézve nem mindig jó.
-
Csak olaszból. De megyek, megcsinálom, tök
könnyű – mondtam, majd felmentem a szobámba és nekiálltam a házinak.
Szerencsére egész jó a nyelvérzékem, így az olasszal és az angollal nem lesznek
problémáim. A többi tantárgyból meg majd átmegyek valahogy…
